5353582_5df14578ca4c0f917b5702a6b2d3a8d1_wm

FOOD FILM FIGHTERS – Januári Beszámolók

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20140111/food-film-fighters-toldi-mozi-beszamolo/

Akkor én most ideköltözöm

– Food Film Fightersen jártunk a Toldiban

 

Nem akartam írni róla. Csak odamentem, aztán meg nem akartam eljönni. A Food Film Fighters telt házas, sikeres, és valószínűleg jól megvan még több néző nélkül is. Mi viszont kevésbé vagyunk jól meg nélküle. Csak amíg nem láttuk, addig ezt nem tudjuk.

Majdnem feladtuk, de mégsem

Az estét nem azért fejeztem be a Toldi moziban, mert beszámolót kellett volna írnom az ott történtekről, hanem szimplán csak öncélú szórakozás reményében. De már a tizedik percben biztos voltam benne, hogy azért ez mégis megérne jó néhány karaktert. Ha könnyű lenne elmondani, mi is ez. De nem az.
Úgy kezdődött, hogy sorba álltunk a bárpultnál. Aztán úgy folytatódott, hogy kedvetlenül feladtuk, mert reménytelennek látszott az eset. Ezzel a csalódottsággal aztán beültünk a nagyterem harmadik sorába, megvártuk, amíg megtelik az egész mozi, felérkezik a színpadra Andrew Hefler, az este műsorvezetője, hosszasan magyarázza, hogy mi fog itt történni, mi majdnem megértjük, de aztán mégsem, de nem zavar annyira, mert Andrew elképesztően vicces és szórakoztató.

Csokoládé, Becherovka, igazság

 

Aztán Csider István Zoltán elkezd slammelni, azt mondja, hogy ő Laci Lágymányosról, aki lágy fák faragója, néha csokit is dob a közönség közé, aminek mindenki nagyon örül, kicsivel később Bock Balázs folytatja a slamet, aki egyben születésnapos is, és aki többek között Becherovkát és némi számlatartozást készül állítólag örökségül hagyni. Aztán a slamfolyamot Gábor Tamás Indiana zárja, esküdve, hogy az igazat mondja, vagyis igyekszik, vagyis esküszik, hogy igyekszik csakis az igazat mondani a gyárról. Mi meg tapsolunk lelkesen.

Slam és impro egy film körül

 

Andrew Hefler - Forrás: slampoetry.hu
Andrew Hefler Forrás: slampoetry.hu

Food Film Fighters program lényege kreatív, de nem egyszerű. Ha az ember előre tudja, mire vesz jegyet, akkor is elbizonytalanodik, hogy biztosan érti-e az eseményeket. A színpad egyik oldalán a slammerek, a másik oldalán pedig a színészek ülnek egymással szemben. Az este egy film köré épül, a trükk viszont az, hogy a slammereken kívül sem a színészek, sem pedig mi nem tudjuk, melyik film is ez. Mindegyik slammer kiragad valamilyen kulcsmomentumot a filmből, e köré épít egy szöveget. Az egyes szövegek után pedig a színészek a hallottakra improvizálnak. Így tettBoncsér Sára, Fodor Dávid és Ferencz Attila is, néha egészen elképesztő jeleneteket mutatva. A cél persze az, hogy egy idő után egyszer csak kigyulladjon a lámpa a fejünkben, és azt gondoljuk, hogy „tudom már, ez itt a Charlie és a csokigyár, hát mi is lehetne más!”. És persze hogy az. Vagy éppen a korábbi estéken az Annie Hall, a Keresztapa vagy a Twin Peaks. Aztán, hogy a rejtvény megfejtését megkoronázzuk, persze le is vetítenek néhány részletet a filmből a kedvünkért.

Haza se menjünk, költözzünk ide!

Azt hittem, tényleg a filmről lesz majd szó. Közvetlenül. Egy az egyben. Valahogy úgy képzeltem, hogy a konkrét filmjeleneteket halljuk majd slamben, ezekre történnek az improvizációk. Gigantikusat tévedtem, és bár utálok tévedni, most eléggé örültem neki. Ha a slammer a Charlie és a csokigyáregyik momentumaként a nyereményt, a jackpotot emeli ki a közegéből, ezt gondolja tovább egy egészen másik történetté, abból pedig aztán improvizálnak egy még annál is messzebbre kanyarodó sztorit a színészek, akkor is valami furcsa dolog történik. A hangsúlyos, de sokáig egymástól függetlennek tűnő „vezényszavak” ugyanis addig vacakolnak a fejünkben, hogy valahogy mégis magától, gondolkodás nélkül kigyullad a már említett lámpa a fejben. De ez már csak a bónusz. Mert egyébként már régen feladtuk. Eleinte nem igazán értjük, aztán meg már végképp nem is akarjuk megérteni, hogy mi is történik pontosan, mert ki a fene akar ezen gondolkozni, amikor végre azt érzi, hogy kiszakadt a januári ködből, belekeveredett valami nyilvánvalóan egyszeri és annál is nyilvánvalóbban szórakoztató, kreatív és nagybetűsen Klassz történésbe, ahonnan tulajdonképpen tényleg nem is akar inkább hazamenni. (via: http://www.nlcafe.hu/szabadido/20140111/food-film-fighters-toldi-mozi-beszamolo/)

 

VANYABACSI BLOG

http://vanyabacsi.blog.hu/2014/01/08/szinhaz_a_moziban?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_01_08&utm_campaign=index

 

Johnny Depp színpadon

Slam poetry, rögtönzés, film, sok nevetés; moziba mentünk színházba.

+DSC 9494 k

 

A slam költészet menő, az improvizáció vicces, a filmeket szeretem, a Toldi mozit meg támogatom, ne jusson a Tabán sorsára. Improvizatív filmestre megyek. A Grund Színház előadásának címe: Food Film Fighters. A rendező gondol egy híres filmre. Három slamköltő verset ír arról, amire a film ihleti őket, és ezt elszavalják. Majd a színészek a versek alapján improvizálnak. A közönségnek pedig ki kell találni, melyik filmre gondoltak, zárásként a filmből is levetítenek egy részletet. Az improvizációs színház zseniális vonása, hogy egy előadást akárhányszor meg lehet nézni, hisz mindig más. Az interaktív show során kiderül, a közönség fele már volt korábban Food Film Fighters esten. Húszon- és harmincévesek, mindenki bennfentesnek tűnik. A nagyterem csurig megtelik hétfő este, még a lépcsőn is ül pár ember.

Húsz perc késéssel kezdünk, a fél kilences meghirdetett időponthoz képest. Andrew Hefler rendező vicces tört magyarsággal vezeti a show-t, bevonja a közönséget. Csider István Zoltán slam-verse alatt csokit szór a közönségnek. Itt azt gondolom, talán aCukorkékség a film. Bár az nem olyan ismert, a megelőző előadásokon olyan kultikusok szerepeltek, mint az Annie Hall meg A keresztapa. Bock Balázs verse a legjobb, de itt elbizonytalanodom, Gábor Tamás Indiana szellemes szavalata után pedig nem tudom eldönteni, A tanú vagy az Egészséges erotika. Valami gyárról van szó. A villámversek viccesek, tele aktuális célzásokkal, aznapi hírekre is. A rögtönzések persze már nem segítenek a film kitalálásában. Boncsér Sára Luca, Fodor Dávid és Ferencz Attila három nagyobb jelenetet improvizál. Egy jó, egy gyengébb és egy fenomenális. Hefler megszavaztatja a közönséget, mi lehet a film, aztán szünetet rendel el, együnk pár falatot. A büfének is meg kell élnie. Ez hát a Food szó helye a címben, a Film is megvan, de miért Fighters? A második „felvonásban” végre megvan a válasz:Charlie és a csokigyár. A nézők fele el is találta. Levetítenek pár részletet a filmből. Szégyenkezem, nem láttam még. A film a szerény moziteremből színpompás cukorkamezőre röpít. Zseni ez a Johnny Depp, imádom. Hunyorogva térek vissza a színházba a filmrészlet után, de Hefler brilliáns lezárást rendel a színészektől: játsszák el a film sztoriját egy percben. Aztán egyre felezi a szintidőt, végül egy 4 másodperces börleszk-esszenciát adnak, nagy feledtető röhögéssel zárul az este.

+DSC 9511 k

 

Az improvizációs színházon nem lehet mély alakításokat számon kérni, a lényeg, hogy viccesek legyenek a jelenetek, de ha valami nem is sikerült, akkor is ugranak a következőre, védőháló nincsen. A két férfi színész nagyszerű, gyorsan reagálnak, eredetiek, még karaktert is adnak futó alakításaiknak. Boncsér Sára Luca produkciójában több a habozás, a panel. Díszlet nincs, táskányi kellékkel teremtenek jeleneteket. Hefler, a rendező profin uralja a műfajt. Eleinte furcsa a vetítővásznon villódzó plakát előtt, külön színpadi megvilágítás nélkül, a kétméteres padkán játszó színészeket figyelni, de idővel elfeledkezem a kellemetlenségekről. Nevettem? Nevettem, ha nem is minden jeleneten.

Trendi, vicces és cool keveréket kapunk: egy csavaros ötlet, egy kis vers, egy kis film, egy kis színház, a szünetben meg lehet társaséletet élni, mindez három számjegyű összegért. Jövő hónapban újabb előadás, a nézőket farsangi jelmezben várják, egy-egy film szereplőit kell utánozni. Addig is megnézem a Charlie és a csokigyárat.