26167872_1797814216909533_405443950745772459_n

Beszámoló

Slam School #3 – Ellátóház – 12/17 beszámoló

Szövegrutin

„Ha írni akarsz, olvasni kell. Ez van, ez nem újdonság…” toppantam be az Ellátóház egy elszeparált kis részére, december 17-én. Slam school, harmadik felvonás, Simon Marcival.

A vasárnapi slam schoolok három részből állnak: workshop, showcase, slamverseny. A workshop teljesen érthető módon, minden alkalommal regisztrációhoz kötött. 15 ember tud részt venni ezeken a műhelyeken, és ez kúl. Nincs tömegnyomor, nincs hangzavar és sokkal könnyebben megteremthető az a fajta atmoszféra, ami ideális az ilyen programokhoz. Marci már az elejétől fogva rövid, lényegre törő instrukciókkal látta el közönségét, haverként szólt hozzánk. Részekre tagolta javaslatait, tudatosan több szemszögből közelítette meg az írás módjait, menetét és saját rutinját is szokatlanabb módon prezentálta, magát a beszélgetést mégis egy szóval tudnám leginkább leírni: szövegrutin. Ezt hangsúlyozta egész este: olvass, olvass, és csak aztán írj.

Ami számomra az egyik legszimpatikusabb volt, hogy S.M. nem azt mondta el, mit ne csináljunk, hogy mitől rossz egy írás, mitől nem működik, hanem azt, hogy mitől válhat jóvá. Nem mellesleg, azért kaptunk ízelítőt abból is, milyen  szerinte egy rossz szöveg, de ezt is saját, első slamjén keresztül szemléltette.

A workhop számomra legfontosabb tanácsai:

„Legyen szerkezet, minden jobban működik, ha van eleje, közepe és vége.”

„Ha nincs benne kontraszt, nincs benne semmi.”

„Szintaxis! Szóhasználat! Retorikai alakzatok!”

És, ha mindezekre tekintettel vagy, kiműveled magad a klasszikus és kortárs irodalomban is, még mindig nem garantált nagyjából semmi, csak az a konklúzió: hogy „néha elba**od.”

Közös műhelymunkára nem került sor. Egyrészt, az idő arra sem volt elég, hogy mindenki feltehesse a kérdését Marci felé, másrészt éppen arról szólt az előadás, mennyi idővel és áldozattal jár ez a fajta produktum létrehozása. Elég nonszensz lett volna az elmondottak után 10 perc alatt verset írni.

 

A workshopot követően egy kb. 35 perces showcase következett, ami S. M. vers felolvasásával és slamelésével indult.

Az est legszebb sorát nekem ez az etap hozta:

„A lélek egy összefogdosott üvegajtó” S. M.

A performanszban közreműködött Kemény Zsófi, aki szövegében prűdségét tette közszemlére, ízléses módon, mindezeket szokásos, zseniális szóvicceivel tarkítva, valamint Borsos Levente is, aki a dobok mögül járult hozzá a minőségi előadáshoz. A szövegek már ismert slamek, zenés darabok voltak. Igényes, jól felépített, a szerzőktől már megszokott, nívós bemutatót kaptunk. Ami sajnos nem mondható el a showcase-t követő versenyről.

Nem szeretünk általánosítani, de van, hogy szinte képtelenség szépíteni a szürke valóságon. Leginkább ezt tapasztaltam akkor este is. A slamversenyek, általában vegyes minőségűek, ennél konkrétabb kijelentést nem tennék, de azt gondolom jóval jellemzőbb, ezen rendezvényekre az, hogyha az átlag színvonal langyos is, mindig akad egy-két kiemelkedő szereplő, aki megemeli és fenntartja a színvonal egyensúlyt. Ez alkalommal, ha nem is tartotta fenn, de legalább középszintre húzta ezt: Karacs Andrea, Molnár Péter és Fazekas András Galamb. Mind három szöveg koherens, személyes és szívhez szóló volt, de vagy az előadásban történt több baki, vagy a szöveg szóhasználata zavarta meg kicsit a közönség „radarját”. Talán a „nincs karácsony” téma is szűkített a lehetőségeken, predesztinálta a produkciók hangulatát. A végeredmény:

  1. Molnár Péter, 2. Karacs Andrea, 3. Pege Ibolya

Összességében a harmadik slam schoolt nagyon hasznosnak találtam. Simon Márton rengeteg jó tanáccsal látott el minket, szerzőket javasolt, akiket feltétlenül olvassunk és módszertani instrukciókból, valamint önvallomásba bújtatott tanmesékből sem volt hiány. A showcase príma volt, és azt gondolom a verseny jó leckéül szolgált a slammerek számára, hiszen ők is érezték azt a hatalmas kontrasztot, ami a bemutató és a megmérettetés között erősen érzékelhető volt. Szóval nem tudok mást mondani, csak, amit az öreg Szolón egykor Göröghonban:

“… mindig tanulva öregszem.” J

 

Élő Csenge Enikő

2018.01.16.