Beszámoló: SPB Klub / Február 22. / Anker’t
– Hol voltál azon a napon, mikor Magyarország megszerezte az első téli olimpiai aranyát?
– SPB Klubon.
Sokan így fognak emlékezni 2018. február 22.-ére, hiszen újból teltházas havi klubot tudhatunk magunk mögött. Az Anker’t padlóját a hely hiányában kabátjaikra kuporodott nézők, a tetőt a folyamatosan kopogó eső takarta be, ami úgy hallatszott, mintha nonstop csettintgetne az előadóknak. Biztos nagyon átérezte. Átérezte Sárközi Ricsi stílusgyakorlatokban prezentált kellemetlen élményét a toalettel, átérezte Nyáry Olivér merülő telefonja okozta szorongását, átérezte a „Vedd easy, take it könnyen!”-t, amit Molnár Péter addig ismételt, míg mindannyiunkban értelme lett, és átérezte, hogy a szerelem nehéz, mikor Salánki Gábor megidézte Indiana klasszikusát.
A dobogó legfelső fokára a miskolci Bájer Máté állhatott, aki nemcsak szövegével (részletet lásd alább) az első helyet, hanem (talán később tényleg védjegyévé váló?) testtartásával a „kelet Elvise” címet is kiérdemelte a házigazda Zeektől.
„És megbocsájtja, ha hitetlen vagy.
Hogy néha úgy érzed, minden út sehova vezet,
és csak kérdezgeted magadtól, néha vadul, máskor szelíden,
hogy hogyan léphetsz túl végre a lehetőségeiden.
Hogy jobb kézzel békét kötünk, ballal aknákat ásunk,
és lassan nem Kárpát-medencénk lesz,
hanem Tudat-hasadásunk.
Megbocsájtja, hogy a mentálhigiénéd már-már amolyan Hickoki,
és unod a régi viccet, hogy nincs láb, nincs csoki,
mert két lábbal a földön sem száll szádba a Mars szelet,
és megbocsájtja, ha eszedbe jut, hogy az elvet is Nyugatira kellett volna cserélni,
nem csak Marx teret.
Ő megbocsát!
Mert 2018 a megbocsátás éve.
Szóval, ha gyónni akarsz, lépj be a fülkébe.”
A második helyen kialakult holtversenyről Pinthér Anna és Mészáros Bence között a zsűri utólagos szavazással egyöntetűen a győri kisasszony javára döntött, így a gödöllői Carnifex művészúr foglalhatta el a harmadik helyet.
Az est legjobb női slammere így kezdte a neki járó három percet:
„Mostanában folyton utazom.
Annyit, hogy lassan már minden városokra emlékeztet.
A családom olyan lett, mint Győr. Hogy szeretem, de még idén elhagyom, mert tovább kell lépnem.
A barátom Budapest. Csábított, de költözés után nem kellett két hét, hogy kiábránduljak.
Az egyéjszakás kaland, mint Peking. Nem kevés gondja akadt a nyelvvel. Nem igazán értettük meg egymást. Így esett, hogy úgy mentem el egy városból, hogy el se mentem.
Volt egy fiú, Szeged, párszor leréSZEGEDtem vele, de legalább értékelte, hogy mint látjátok, a humorom Atlantisz: vagyis ha egyáltalán létezik, már rég elsüllyedt helyettem szégyenemben.”
Bence pedig így:
„Van ez a ködös definíciója a 80 és 95 között született díszpolgároknak, hogy az Y-ok.
Avagy a döntésképtelen puhapöcsök.
Na most én épp a vége előtt kezdtem el becsatlakozni, de annyira telibe trafált, hogy fizikailag ugyan növesztettem odalent, ám Isten yoloba vágta magát és azóta egy Magnummal szórja rá a quickscope-okat, valahogy így:
Metro-szexuál,
az önkép bekrepál,
Momentum, Soros-terv,
a cigid megteker
hét cicit – légy haver
egy picit karantén,
ne olyan kibaszott, explicit ösztrogén. Skrr Popp popp!”
„Tanárnő, mikor kezdődik?” Hallom mindez az izgalom előtt a hátam mögül, és hatalmas piros pont annak a tanárnőnek, aki csütörtök este az Anker’t-be viszi a gimis csoportját. Így kell művészetet népszerűsíteni és értéket átadni, kérem szépen. Apropó, gimisek, a teremben lévők kétharmada biztosan 20 év alatti volt, ami elég menőség, mert azt mutatja, hogy az új nemzedék nagyon is jön, és akar jönni szárnyat bontogatni, hangot hallatni, közösséget formálni. Az előadók közül is szinte minden másodiknak ez volt az első slam-e, viszont ez nem a kézben reszkető átizzadt papírok vagy elcsukló hangok mennyiségéből derült ki. Jópárukról meg se mondtuk volna, hogy először lépett színpadra.
A fröccs hideg volt, kicsit a levegő is, a zsűri kemény, a visszaszámlálások hangosak, a slammerek „olimpiaiak”. Egy hónap múlva legalább ugyanennyien, legalább ugyanilyen jó szövegekkel, itt tali.
Jakobovits Kitti