HIVATALOS NYILATKOZAT – PILVAKER 2014

A Red Bull Pilvaker 2014 slam poetry blokkjának slammereinek nyilatkozata:

Az alulírott 11 slam poetry előadó a RedBull Pilvaker 2014 rendezvénnyel kapcsolatban a következő nyilatkozatot teszi,  – a helyzet egyszer s mindenkorra történő tisztázásáért.

Aki ismeri a Magyar Poetry Slam mozgalmat, tisztában van vele, mit jelentett számunkra a legendás, 2012-es Pilvaker, úgy előadókként, mint egy itthon még fiatal műfaj képviselőiként. Annyi mindenesetre bármely érdeklődő számára világos lehet: mindannyian nagyon vártuk a lehetséges folytatást, ami végül is egy év kihagyással, idén érkezett meg.

A helyzet azonban sajnos úgy alakult, hogy mégsem fogunk színpadra lépni a 2014-es Pilvakeren. Ennek oka pedig az, hogy bár meghívást kaptunk rá és a nyitottság mindkét fél részéről adott volt, már a közös munka kezdeti fázisában világossá vált, hogy a Szervezők, a rendezvény műsorszolgáltatói és a Mi elképzeléseink korántsem egyeznek azzal kapcsolatban, hogy mit jelent ma, Magyarországon, 2014 márciusában 1848 márciusának, a Nemzeti dalnak vagy a 12 pontnak az öröksége, és hogy mi is pontosan ezeknek az aktualitása. A munka előbbre haladtával az is kiderült, hogy az említett felekkel az egyetértésnek a projekt folytatásához szükséges szintjét sem tudjuk megvalósítani. Erre a problémára pedig a korábbi, kiemelkedően jó kapcsolat fenntartásáért, illetve a feleket várhatóan érő veszteségek minimalizálása végett hosszas, közös gondolkodás után sem találtunk más megoldást, mint hogy a véleménykülönbséget belátva, az álláspontok közelíthetetlensége miatt letettünk a közös munkáról. Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről, a helyzet feloldására azonban valóban nem volt más mód.

Fontosnak tartjuk itt is hangsúlyozni, hogy mindannyian hálásak voltunk a megkeresésért és a RedBull támogatásáért, és a sajnálatos fejlemények ellenére természetesen minden, a műsorban színpadra álló előadóművésznek illetve a Szervezőknek sok sikert és nagyszerű előadást kívánunk.

Csider István Zoltán
Gábor Tamás
Győrfi Kata
Horváth Kristóf
Kemény Zsófi
Mavrák Kata
Németh Péter
Pion István
Simon Márton
Süveg Márk
Tolnai Eszter

 

 

 

1898001_10153843706335352_610363515_n