Sárközi Richárd is the new Hungarian Slam Poetry Champion

Szoros versenyben, kiegyenlített mezőny mellett és ötszáz ember előtt kellett helytállniuk a slammereknek.

Maratoni, négyórás esemény várta a közönséget október 23-án, szerda este a Trafóban. A nagyterem csurig megtelt, és végül a színpad is: a 8. Országos Slam Poetry Bajnokság döntőjébe az előválogatókról összesen 27 versenyző jutott be, az öttagú zsűri pedig pontozással döntötte el, hogy ki legyen a győztes. A szokásos rendszer szerint zajlott a verseny, az első kör pontjai alapján öt slammer került a második körbe, akik közül végül Sárközi Richárd érte el a legmagasabb összpontszámot, így a magyar slam poetry közösség új bajnokot avatott.
Sárközi Richárd

Fotó: Népszava / Sergey Markosov

Az ötödik helyen Gömöri Eszter, a negyedik helyen Tóth Viktória végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Mészáros Péter lépett fel, a második helyet pedig Bárány Bence kapta. A közönségdíjat Mészáros Péter, a Trafó különdíját Bájer Máté, az STB – Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi tábor különdíját Bánóczi Bea kapta. Az ötfős zsűri – Babiczky Tibor költő, Miklós Melánia dramaturg, Simon Márton költő és a közönség két tagja – különdíját Fejér Johanna vehette át. A tavalyi győztes és Európa-bajnok Molnár Péter után tehát Sárközi Richárd képviseli Magyarországot a soron következő Európa-bajnokságon. Az új bajnokkal és a Slam Poetry Magyarország Egyesület elnökével, Vajna Balázzsal interjút olvashatnak majd a Népszava október 31-én megjelenő, Nyitott mondat című mellékletében, és mások mellett a bajnok slamszövegét is közöljük. Itt pedig visszanézheti a verseny négyórányi, élőben rögzített közvetítését:
ű