ANDRÉ FERENC

FERI

Név: ANDRÉ FERENC

1992 – Csíkszereda , Erdély, Románia.

Élek: Kolozsvár, bár most éppen Pécs.

Slammernév: André Feri

Eredmények:

I. Erdélyi Slam Bajnokság – Kolozsvár – 2013 – (I. helyezett)

I. Erdélyi Slam Bajnokság – NAGYDÖNTŐ – Félsziget Fesztivál (I. helyezett)

II. Egyéni Országos Bajnokság résztvevő

andre_ferenc_elso_1_erdelyi_slam_poetry_bajnoksag_gyoztes_felsziget_2013__rls

Mikor hallottál először a slamről?

fogalmam sincs. körülbelül 2-3-4 éve lehetett, netről, haveroktól, már őszintén nem tudom. Az viszont biztos, hogy némiképp az AKPH is közrejátszott a dologban.

 

Mikor slammeltél először?

Úgy igazán, mikrofonba, közönség előtt, slam rendezvényen először a Márkus András szervezte Erdélyi Slam Poetry Bajnokság kolozsvári fordulóján. Azaz 2013. március 26-án.

 

Mit jelent neked a slam?

fogalmam sincs, kb. azt, mint a költészet vagy bármely művészeti ág. ebben az a jó, hogy én is művelhetem, azonban pontosan mit is jelent… annál komplexebb, hogy meg lehessen ilyen röviden fogalmazni. de talán hosszan se könnyebb. sarkítva: valami kurvajó dolog, ha jól művelik.

 

Hogyan született a kedvenc (saját) szöveged és melyik az?

Ó, hát egyszer volt egy egyéjszakás kalandom a költészettel. Azután meg azt tapasztaltam, hogy késik a havi ihlet, ami végül meg se jött. De kilenc hónap vemhesség után sikeresen kihordtam a slambébit, világra szültem, azóta lelkesen mutogatom, akinek csak tudom. “Láttátok a slam-szövegem? Szép darab, mi?” Hogy melyik a kedvenc? de hát mind az én gyermekeim, elég disznoság volna kivételezni bármelyikükkel is.

 

Ki a kedvenc slammered és miért?

Ez egyszerű. Petőfi Sándor. Ő, anélkül, hogy tudta volna, hogy slamel, úgy eltolta a Nemzeti dalt, hogy elképesztő hatást váltott ki a közönségből: egy fuckin’ forradalmat! Hát akarhat ennél többet egy slammer?