III. ORSZÁGOS TEAM SLAM DÖNTŐ

Időpont
2015.05.03.
20:00 - 23:00

Helyszín
Trafó
Budapest, Liliom utca 41

Jegyár
2400 HUF

Térkép betöltése...

III. ORSZÁGOS TEAM SLAM DÖNTŐ

TRAFÓ

A döntőben azok a teamek vesznek részt, akik a március végén megrendezett selejtezőn már bizonyítottak. A produkciókat ez alkalommal is 3 főből álló szakmai zsűri bírálja majd el, kiegészülve 2 taggal a közönség soraiból. Az est megszokott házigazdái Mavrák Kata Hugee és Német Péter Zeek. Versenyen kívüli meghívott előadók is színesítik a műsort, a beatekért az Amoeba zenekar felel, a látványt a Kiégő Izzók csapata biztosítja. A téma szabad, zenei kíséret, jelmez, és minimális kellék használata megengedett, az időkorlát 4 perc plusz 15 másodperc tiszteletidő. A hangsúly a szövegeken és azok előadásán van. 
A támogatóink felajánlásai mellett az Slam Poetry Budapest (SPB) pénzdíjat is kitűzött, az első helyezett 50.000 Ft-tal, a második 25.000 Ft-tal míg a harmadik 15.000 Ft-tal távozhat a színpadról, ezen kívül a győztes csapat önálló estet is nyer az SPB szervezésében, az Amoeba kíséretével.

A vers és zene mellett színházra, performanszokra vagy showműsorra számíthat a közönség? Május 3-án kiderül…

Időpont
2015. május 3. 19:30 (120’, szünettel)

Jegyár
2400 Ft / diák: 1900 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

Info:
slampoetry.hu
facebook.com/SlamPoetryHungary