Slam & Music

Időpont
2014.10.17.
21:00 - 23:00

Jegyár
Ingyenes!

Térkép nem érhető el

A Beach Acoustic zenekar 2013 nyarán spontán tengerparti zenélés közben alakult. Napjaink ismert zenéit dolgozzák át, azonban az egyedi hangzásvilág, És a zenekar tagjainak kézjegye megtalálható minden számban. Jellemzı rájuk a zenei sokszínűsÈg, a lendületes, a táncolható, bulizós zenék mellett néha előkerülnek a lírikusabb dalok is. Ez év végétől saját számaikat is hallhatja a közönség. A Beach Acoustic a tengerparti, táncolható elektroakusztika pontos definíciója.

Várnai Ákos több, mint 10 év dobolás után váltott egyedi készítésű perkás hangszereire, melyekkel tökéletes alapot biztosít Rétvári Péter gitáros és énekes mellé. Péter több tehetségkutató után a producerek slágergyárai helyett inkább a saját elképzeléseit szeretné megvalósítani, mindezt a Beach Acoustic keretein belűl. 2014-ben csatlakozott hozzájuk Borbély Csaba, akivel új fejezet kezdődőtt a formáció életében. Korábbi produceri tapasztalata elektronikus hangzást és komoly hangszerelést hozott a csapat zenéjébe. A kibővűlt koncertprogramban ezáltal tökéletesen megfér egymás mellett a monumentális betétekkel átszőtt lírai dal, és a pörgös, táncolható nyári sláger.

A számok között a kedvelt kortárs szövegalkotás, a slam poetry műfaját hozzá el nektek két budapesti slammer, Kupa Júlia és Bokor Krisztián.