szabó márton István

Szabó Marci

Név: SZABÓ MÁRTON ISTVÁN

1993 – Budapest

 Slammer név: Szabó Marci / Szabó Márton István

Eredmények:

Banksy Slam – 2013 (I. helyezett)

Többszörös Kőleves / Mika / Kolor SLAM KLUB dobogós

I. Sziget Slam – 2010 – résztvevő

Börtön Slam – 2011 – résztvevő

Akkezdet végzete – 2011 – résztvevő

Pilvaker – 2012 – Résztvevő

II. Egyéni Országos Bajnokság résztvevő

illetve:  költő, filmes, a József Attila Kör (JAK) tagja

 

Mikor hallottál először a slamről?

2009-ben a Nyugat 100 emlékév kapcsán íródott Akkezdet számban hallottam róla.

 

Mikor slammeltél először?

2010 áprilisában lementem a Kőlevesben, hogy találkozzak azokkal, akiket a zenéjük miatt már megszerettem.

 

Mit jelent neked a slam?

A szabad szövegalkotást, az utazást, a barátaimat.

 

Hogyan született a kedvenc (saját) szöveged és melyik az?

Mindig a legújabbat szeretem mondani, álltalába eseményre, felkérésre készül.

 

Ki a kedvenc slammered és miért?

Gábor Indiana Tamás. Hihetetlen profi módon alkot szöveget, volt szerencsém többször is együtt írni vele. Amit megír, azt este már úgy mondja el, mintha már századszorra mondaná. Az ő nyelve ez a színpadi beszéd.

 

Kit tartasz a legnagyobb vetélytársadnak a döntőben? 

Mészáros Pétert. Ugyanahhoz a költőgenerációhoz tartozunk. Egyszerre írtunk időmértékest, avantgardot, és attól félek olyat fog mondani, mint én, éppcsak valamivel jobbat.

 

Szerinted kik a legesélyesebbek a dobogóra?

Színes Kristóf Bobó, mert ez bizony előadói műfaj.