Te meg tudod mondani csuklóból, hogy a II. országos Slam Poetry Bajnokságon kik álltak díjazottként a színpadon? Oké, persze Saiid-ot könnyű kitalálni, Bobbal, Csiderrel és Simon Marcival pedig rá lehet hibázni – de nyugi, nekem sem ment, meg kellett néznem a fotót…
A lassan hivatalosan is „első generációs” slammerek legjavának tapsolt a közönség 2013 szeptemberében, de nem árulom el a neveket, mert nosztalgiázni jó, szóval keresd meg a Slam Poetry Magyarország facebook oldalán, és mert most nem azon az OB-n van a hangsúly.
Most 2018-at írunk, 10 évvel ezelőtt indultak a havi rendszerességű slam klubok, a mágikus hetedik Országos Slam Bajnokságnak nézünk elébe, amit megelőzött Saiid és Színész Bob kétszeres bajnoki cím szerzése, Basch Petinek nem sikerült, Mészáros Péternek vajon összejön? A Fidesznek másodjára is meglett a kétharmad, beleférhet még egy duplázás idén?
E gondolatok mellett különös érzések merülhettek fel az emberben érkezéskor, idén ugyanis nem a Trafóban, hanem a CEU nagy előadótermében hallgatta végig a több, mint négyszáz fős közönség a közel 30 versenyzőt. Abban a CEU-ban, ami szinte mindennapos közéleti téma, mégis a döntős szövegek 90%-a pszichológiai önelemzés volt.
Ha a szívünkre tesszük a kezünket, sokan bevallhatjuk, hogy már az első kör után tudtuk. Sőt, igazából azt követően tudtuk, hogy elhangzott Molnár Péter első performansza. És három zsűritől is 10 pontot kapott. Akkor már nem nagyon volt kérdés afelől, hogy Molnár Péter meg fogja nyerni ezt a bajnokságot. És hogy erre a bajnokságra sokáig emlékezni fogunk.
Ez egy olyan esemény volt, ahol a versenyzők közel fele Slam döntő-szűzen lépett színpadra, már 30%-uk nő nemű volt, ahol mindenki kitette a színpadra azt, ami a szívét és agyát nyomja, és ahol Molnár Péter messze túlszárnyalta versenytársait és önmagát, keretbe foglalva az eddig egyengetett stílusát, rigmusait, színpadi jelenlétét. Tette mindezt Fidesz alapító tagként, a fentebb vázolt körülmények közepette.
A közönség talán csak akkor élvezte volna jobban az estét, ha kevesebb a versenyző és a csúszás kezdéskor. Mert a Slamet tudni kell befogadni, meg kell érni rá. Mi megértünk Molnár Péterre, és bízunk benne, hogy Ő nem csak itthon, de európai terepen is tud bizonyítani. És akkor nem csak az OB-ra, hanem az EB-re is sokáig emlékszünk majd, és nem kell megnézni a fotót a dobogósokról évek múlva.
I. helyezett: Molnár Péter
II. helyezett: Bárány Bence
III. helyezett: Baranyai Barna
Zsűri különdíj: Mészáros Péter
Közönségdíj: Fazekas Viktor
Szabados-Mavrák Kata Hugee írása