Győrslam! w/ Basch Péter & Mészáros Péter @Bridge beszámoló
B2+P2=
Kezdés előtt fél órával érkeztem meg január 19-én a Slam Poetry Győr új évadjának első estjére. Akár Szegeden, Pécsett vagy Miskolcon, itt Győrben is régóta azt tapasztaljuk, hogy hatalmas nézőközönséget vonzanak a slam események, de akkora tömeget, mint ami pénteken tárult elém a Bridge-ben még egyik vidéki, havi rendezvényen sem láttam. 18:15-kor már nem volt szabad ülőhely. A Hallgatói Klub termének végében, egymás hegyén-hátán, a földön ülve vagy a folyosókról betolt puffokon zsúfolódtak az emberek. Rengetegen voltunk. Jó látni, hogy egyre többen, egyre többek vagyunk.
Az évadnyitás showcase-zel indult, melynek fellépői az idei bajnok Mészáros Péter, a kétszeres bajnok Basch Péter, a sokszoros OB döntős Galló Bence és a többszörös OB dobogós, egyben a győri slam szíve-lelke Bárány Bence voltak. Mit mondhatnék, szuper volt. A srácok már elhangzott és új szövegekkel is készültek. Mészáros Péter Ki temet a végén? című tv show-t vezetett, Galló Bence velős társadalomkritikával, Bárány Bence pedig líraibb, fővárosi melankóliával terelgette a flow folyót. A bemutató számomra legszebb sorát Basch Péter Rober Capáról és szerelméről szóló szövegének köszönhetem:
„Azt mondták a barátaid “ezer ajtó lesz még”, te meg nem tudtad, hogyan értesd meg velük, hogy szándékosan beletörted a kulcsod.”
Az egyéni szövegek mellett a Három Károlyok (Mészáros Péter, Basch Péter, Galló Bence) formáció is tiszteletét tette. A fiúk, a fő szöveg előtt készültek egy nagyon kedves performansszal is. Egymásról írtak egy jellemzést, átadták társaiknak, akik abban a pillanatban találkoztak először ezekkel a személyes hangvételű bemutatkozó szövegekkel, majd ezt hangosan felolvasták. Persze régóta egymáshoz közelálló barátokról van szó, de szívmelengető volt látni, mennyire hasonló stílusban íródtak ezek a sorok. A majdnem másfél órás show case-t az open mic, majd a verseny követte. Az est műsorvezetői Bárány Bence és Galló Bence voltak.
Meglátásaim szerint, a győri közönség a könnyedebb hangvételű, szókimondó slameket preferálja. Ez persze nem jelenti azt, hogy a líraibb, mélyreható stílussal elutasítóak lennének, de részvételeim alkalmával, ahogy ezen az estén is, az előbb említett szövegek után tapasztaltam a hatalmas ovációt és magas pontszámokat. Pattogós, jó ritmusú, igényes punchlineok jellemezték az előadásokat. Csak a vicc erejéig volt érintett az aktuálpolitika, amiért külön hálás vagyok, ugyanis az elmúlt fél évben annyiszor hallottam slamekben Soros György nevét, hogy lassan hallgatok rá.
Szeretném kiemelni a dobogóról lecsúszott femme fatale-okat, Hetesi Julcsit és Pinthér Annát, akik hatalmasat pirítottak, zavarba ejtő fiatalságuk ellenére. Pinthér kisasszony Juhász Gyula, slamben már-már elcsépelt Anna Örök című versét használta önparódiájának alapjául. Rímbe szedte elbénázott kapcsolatait, választottjait. Működött, hasított.
„Amúgy: Voltam már színésszel, Ady Endre rokonával, több mint 10 évvel idősebbel, fiatalabbal, láncdohányossal, alkoholistával, skizofrénnel, depresszióssal, erőszakossal. Persze nem egyenként, összesen 3 emberrel.”
Hetesi Julcsi az évek során felgyűlt és meg nem tartott újévi fogadalmait összegezte, ízléses szarkazmussal, rímtelenül bár, de annál súlyosabb végszavakkal. Rendkívül igényes és szórakoztató volt mindkét előadás.
Harmadik helyen végzett a felvidéki női triumvirátus oszlopos tagja Gyenge Veroni, akitől laza, rímes hangulatbombát kaphattunk. Csak a szokásos: nyers, élces humor, önreflektív „whocares” keretben. A dobogó második fokát foglalta el, az az úriember, akinél bár próbálok objektív maradni, de esetében erre szinte képtelen vagyok, hiszen a szótárban a punchline szócikknél nálam évek óta csak ennyi áll: Gábor Tamás Indiana. Az est befutója Baranyai Barna volt, aki tanári tapasztalatait megosztva, kétségbeesett humorral elemezte, mennyire nincs fogalma arról mi van és mi lesz az életével, céljaival, jövőképével. Amellett, hogy ez a szöveg kapta az est legtöbb pontját, a leghangosabb nevetések és a legnagyobb taps is Barnát illette.
A dobogó tehát: 1. Baranyai Barna, 2. Gábor Tamás Indiana, 3. Gyenge Veroni
Remekül indult az évadnyitás. Nívós estét köszönhetünk a győri slammereknek és szervezőknek. Erről nem csak a hallgatóság létszáma árulkodik, de a könnyen fenntartható és remekül fenn is tartott felhőtlen, laza hangulat is. Kimondhatom, hogy itt, ahogy szerencsére a legtöbb vidéki klubban is, egyre többen kíváncsiak a műfajra, egyre több az új arc, ugyanakkor rendszeres a régi motoros képviselet is. Kétségtelen, hogy a Slam Poetry Győr az egyik legkiemelkedőbb, legjobban működő klub a magyarországi slam életében.
Élő Csenge Enikő
2018.01.23.