Reméltük, hogy egy kicsit több időnk lesz.
Az elmúlt napok számait és eseményeit figyelembe véve azonban most azt kell mondjuk: a 2020-as SPOB elmarad.
Az OB, ahogy a neve is mutatja, egy országos rendezvény. Felelőtlenség lenne részünkről, ha ekkora mértékű fertőzés mellett összecsődítenénk titeket, hogy aztán potenciális hordozóként térjetek haza a szélrózsa minden irányába. Nem is beszélve határon túli slammer barátainkról, akik az intézkedések miatt eleve nem vehettek volna részt a rendezvényen. Noha a hétvégéig még nagy valószínűséggel nem kell számolnunk újabb korlátozásokkal, az október 30-i döntőt egészen biztosan nem tudnánk megtartani, ezáltal pedig az előválogató is értelmét veszti.
Ez egy ilyen év. De arra kérünk titeket: az írást ne hagyjátok abba. Körmöljétek ki magatokból, ami fáj, ami jó, ami foglalkoztat. Mert jövőre, amikor már mindenki eléggé kiéhezett a slamre, szükség lesz rátok.
Nagy ölelés, és vigyázzatok magatokra,
SPM Crew