Bokor Krisztián

Krisz

Név: Bokor Krisztián

1988 – Budapest, Magyarország

Élek: Budapest, belváros. Alszom: Dél-Pest city

Slammernév: Krisz

 Eredmények:

2014 Október SPB Ankert: I. helyezett

2013 Október SPB Kolor II. helyezett.

Showcase “Hangerő”: I. helyezett

II. E-Batta Slam: I. helyezett

Words & Melodies szöveg – Hozzádvers /szöveg/

 

Mikor hallottál először a slamről?

AKPH Nyugat100 című számban szólnak a srácok a slamről. Gyors google után tudtam, hogy ez jóság lesz. És az lett.

Mikor slammeltél először?

2012 nyarán. Egyedül indultam Mikába, szöveg már volt nálam, de fellépni még nem mertem. Véletlenül összefutottam egy barátommal, aki elkísért. Az akkori munkám miatt még ingben, szövetnadrágban, bőrlépőben érkeztem a helyre. Végül a barátom bátorítására neveztem (akkor még helyszínen lehetett), és életemben először színpadra álltam. Közhely (leszarom), de ott, abban a pillanatban tényleg megváltozott minden.

Mit jelent neked a slam?

Extrovertált voltam mindig is. Ennek valahol ki kell jönnie, és ha minőségi szövegeket írok (egyre többször sikerül), akkor ennek ez az egyik legjobb megnyilvánulása. Az időkeretet leszámítva semmi kötöttség. Emellett változatos, mert ha éppen madafakázni támad kedvem, akkor írok punchline-nal teli sorokat, ha pedig értéket szeretnék letenni, akkor komolyabb, akár irodalmilag is megközelíthető szöveget készítek, akár hetekig. És jó szívvel mondom el, általában kevesebb pontért. 🙂 Az pedig a többi slammernek hála, hogy a slam nem ér véget a színpadon. Sőt, ott kezdődik. És folytatódik házibulikban, összejövetelekben, és ami a legfontosabb, barátságokban. Ha egy mondatra kéne korlátozni, akkor a szép nagy családom, ezt jelenti nekem a slam.

Hogyan született a kedvenc (saját) szöveged és melyik az?

Ezekben a hetekben a komolyabb szövegeim állnak hozzám a legközelebb, úgy néz ki ez is marad a tendencia.  A kedvencem a Februári csütörtök, amit Csider István Kattanás című szövege ihletett. De az értékelhető kategóriába tartozik a Pálinkával locsoljuk, amit egy nagyon kedves barátnőmnek köszönhetek, akinél kanapészörföltem egész nyáron, meg egy másik lánynak, akibe szerelmes voltam egész nyáron. Meg az Átlátszó pettyes is jó, elmondva masszív verbálpszichadelikum.

Ki a kedvenc slammered és miért?

Said a megközelíthetetlen egyedisége miatt. Eszembe jut Csider István Zoltán, illetve az a világunkon kívüli hely, ahol születhetnek a sorai. Fogalmam sincs, hogy csinálja. Amikor slamelni kezdtem, Színész Bob szövegei inspiráltak, a mondanivaló és a ritmus, a rímek átkötései miatt. Imádtam, amit csinál. Indi Nem elég jó című szövegénél véste fel magát a képzeletbeli dicsfalra. Simon Marci és Pion István szimplán zsenik. Csősz Gergely pszichadelikusba nyúló szövegei szintén közel állnak hozzám. Benke Hunor háromtizenötjei után is szoktam hangosan üvölteni, de ezt ne mondjátok el neki. Hölgyek közül Tuza Mónikát szeretem nagyon, a tök elborult ötletei miatt, valamint Kemény Zsófit a nagyon durva tehetsége miatt. Költészetből van összegyúrva a lány, és ezt remekül is használja.

Melyik slammertől tartasz a legjobban?

Saidtól a leginkább, mikor házibulin a kezembe adja a jó oroszhegyit. Ott nincs menekvés, akkor általában félek, úgy rendesen.