Nóri, üdv a klubban!

Az amúgy megvan, hogy a budapesti Slam Poetry havi klubok 2008 januárjában indultak, szóval mindjárt tíz éve? Először minden vasárnap, aztán a „kis-péntekeken” gyűlt össze a közönség és azok, akiknek a fejében, zsebében mondanivalójuk volt, de előadni máshol lehetőségük nem igazán.

Először a Kőlevesben, később a Mika Tivadarban majd a Kolorban voltak a teltházas versenyek, de immáron három éve előbújtak a slammerek szimbolikusan a föld alól és törzshelyükké az Anker’t vált.
2017 őszének utolsó hónapja, a november sem maradhat ki a buliból, így az utolsó napján, 30-án csütörtökön is lesz Open Mic azok számára, akik kezdők vagy nem kérnek a pontokból, aztán belecsapunk (csapunk… slam! érted?!?) a sokak számára mai napig érthetetlenbe: versenyezni fognak egymással szövegek és előadások és a zsűri ez alkalommal is a közönség tagjaiból áll össze.
Ahogy a VI.Országos Slam Poetry Bajnokság is rámutatott, ahol a dobogón és a kiemeltek közt csupa 25 év alatti tehetség végzett: a slamben érkezik a vérfrissítés, egyre csapja meg a változás, a váltás szele – ennek szellemében járt el Hugee is, aki októberben befejezte a rendezvények hosztolását Zeekkel.
A novemberi klub női konferansziéja Palkovits Nóri lesz, akit nem kell félteni a sok nagyszájú közt, hiszen 2014 óta a Grund Színház társulatának tagja, és nem csak színészként, de improvizációs estek rendezőjeként is nagy gyakorlata van. A slame mozgalmat régóta figyelemmel követi, a legutóbbi slam bajnokság zsűrijének pedig elnöke volt, így látott, hallott már sok mindent, van viszonyítási alapja, a színházi múltjából adódóan pedig olyan szakmai tudása és tapasztalata, aminek morzsáiban csak reménykedhetnek a slammerek, hogy megosztja, így nem csak pontszámokban kaphatnak majd visszajelzést! Most csütörtökön tehát Anker’t, Paulay Ede u. 33., kapunyitás 18:15-kor, a beugró egy kék Mátyás király.

Novemberi SPB Klub esemény

Decemberi SPB KLub esemény 

23316827_1741745042516451_7617103869419557665_n