II. ORSZÁGOS TEAM SLAM BAJNOKSÁG
Idén hatalmas örömünkre immár második alkalommal kerül megrendezésre az Országos Team Slam Poetry Bajnokság, ezúttal új helyszínen, az A38 hajón.
Az áprilisi döntőt SELEJTEZŐ előzi meg, amely MÁRCIUS 28-án, a budapesti CORVINTETŐN zajlik. Minden nevező csapatnak kötelező részt venni a selejtezőn!
A megmérettetésre szánt szövegek kizárólag saját szerzemények lehetnek, tartalmi megkötés nincs, a témaválasztás szabad. Kelléket használni tilos (a papír vagy telefon, amelyről felolvasás történik nem számít kelléknek), és a csapat összes tagjának részt kell vennie a szövegmondásban. Az időkorlát a csapat versenynél megszokott módon 4 perc +15 másodperc tiszteletidő.
A selejtezőkön 4 főből álló szakmai zsűri fogja elbírálni a produkciókat, kiegészítve a közönség által a helyszínen leadott szavazatokkal. A 2013-as egyéni bajnoksághoz hasonlóan nem pontozással dől majd el a végeredmény, hanem a zsűri szakmai véleménye alapján jutnak a döntőbe a versenyzők. A zsűri tagjai: Szkárosi Endre, Ladik Katalin hangköltők, Babiczky Tibor költő, Bíró Dénes dramaturg + 1 fő a közönség soraiból.
A selejtezővel ellentétben a döntőben, a tavalyi team bajnoksághoz hasonlóan, megengedett lesz a kellékhasználat, a csapatok itt szabadon játszhatnak hangszeren, húzhatnak parókát, ölthetnek jelmezt.
A zenei aláfestést ez alkalommal is Dj Chi Korea fogja biztosítani!
A selejtezőkre BÁRKI JELENTKEZHET 2014.02.20. 00.00-tól – kizárólag awww.slampoetry.hu új website-ján keresztül – 2014.03.20. 24:00-ig.
Info: contest@slampoetry.hu
Belépő: 1.000.- HUF
Jegyek csak a helyszínen kaphatóak!!!
Kapunyitás: 17:00
Kezdés: 17:30